Indulás: 2014-02-23
 

Sengoku Jidai

Sengoku Jidai
"Nem az első háborúm volt és nagyon reméltem, hogy nem is az utolsó. Annak ellenére, hogy a helyzetem kilátástalannak látszott, ha elkezdtem volna úgy is érezni, biztos, hogy soha nem fogok hazatérni. Mai napig nem tudom Uramnak sikerült-e épségben megmenekülnie a csatából. Két napig tartott az ütközet, az erőink nem bírtak az ellennel, míg végül valamilyen érthetetlen okból, mind két oldal egyszerre vonult vissza. Azok a harcosok, akik a front hevében voltak, csak úgy fordíthattak volna hátat a csatának, hogy egy dárdát találnak a hátukban. A karjaim ólom nehezek voltak, és már csak egyetlen ellenség volt talpon. A férfi magasabb volt nálam, de ő is zihált, több sebből vérzet, ahogyan én is. Már a látásom is homályos volt, az arcomba folyó vér sem segített túlságosan, de a végső löketet az adta meg, mikor már a kardom is megremegett a kezemben. Elkrákogtam valami olyasmit, hogy nem ölöm meg és menjen, de túl sokra nem emlékszem belőle. Mikor magamhoz tértem, a férfi még mindig ott volt, szintén elterülve, csukott szemmel. Azóta együtt vándorlunk, hogy hazajuthassunk..." Hojo Daisuke, az Sengoku kor Z. évének X. napján

A játék elindult: 2015.07.19.
A játék lezárva: 2016.05.09.

Alkotók:

Hiyono Toushiro
Loreley Garcia (aka Eliffe)

Történetünk részletesebben

# 001. Idézetek

# 002. Térkép
# 003. A kor, amiben játszódik # 004. ??
A kor kiemelkedő alakjai

 

Ritkábban felbukkanó szereplők

# 001. Zenjiro Gensai

# 002. -
# 003. - # 004. -
# 005. - # 006. -
Háború, a Történet

# 001. Két Sors összefonódása

# 002. -
# 003. - # 004. -
Egy másik világban

Hiyono, a partnerem is felrakta az oldalára a játékunkat. Ha kíváncsi
vagy, az alábbi képre kattintva megtekintheted nála is!

 

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen