Egy isten háta mögötti kis eldugott faluban született, ahol megvolt az az áldás vagy átok, hogy mindenki ismert mindenkit és mindenki tudott mindent. Ehhez mérten az egész falu, mind a 40 főjével szintén csak nem kívánatos gyermekként kezelték Gensait, akárcsak a szülei. A java részt idősek lakta faluban egyáltalán nem találta a helyét, senkihez sem fordulhatott, nem volt kivel megosztania az otthon történő erőszakos dolgokat. Az apja egy ronin, nem volt megelégedve sosem az életével, amit aztán a nem kívánt gyermeken vezetett le már egészen kiskorától kezdve. Gensai sosem ismerte a szeretetet, törődést, nem is tudta, hogy ezek léteznek. Anyja is őt okolta édesapja viselkedése miatt, és nem általlott elégszer a kisgyerek tudtára adni; csakis azért nem rakta ki meghalni, mert kinézték volna a faluból.

Mivel egy igen kis faluról van szó, iskola sem volt, a gyerekek egyből szüleik mintáját követve, amint járni tudtak vagy a földekre mentek dolgozni, vagy útnak indúltak szerencsét próbálni. Gensait azonban nem engedték el a szülei, nem volt választása, tovább kellett tűrnie nem csak az erőszakot, amit otthon kap, de a falubéliek susmorgását, lenézését is. A kevés fiatalra, középkorú férfira hárult a falu védelme a banditák és fosztogatók ellen, de Gensai a testi bántalmak és hiányos táplálkozás miatt igen csak vézna testalkatával még magát sem tudta megvédeni, de ez az embereket nem érdekelte. Haszontalannak titulálták, ingyenélőnek és egyre több bántalmazás érte a faluban is, ahányszor csak meglátták jobbik esetben elfordultak tőle, kibeszélték, rosszabb esetben kővel dobálták, hogy elűzzék, nehogy bajt hozzon rájuk.

A nevelés ellenére, hogy legyen hálás, amiért van hol laknia és van, mit ennie, Gensai egyre inkább érzett haragot szülei, faluja iránt, ugyan akkor magát is gyűlölte ezen érzések, gondolatok miatt. 15 éves kora környékén egy újabb fosztogató támadás alkalmával teljesen lerombolták a falut. A földekről hazatérő fiút füst és vér bűze csapta meg, halálsikolyok, hörgések mellett jajveszékelések közepette futottak felé a még életben maradtak. Védelemért rimánkodtak, miközben ruhájába kapaszkodtak, hogy egyáltalán talpra tudjanak állni, de a fiatal fiút annyira sokkolta a látvány, az emberek megváltozott magatartása, hogy védelmet kérnek éppen tőle, hogy mielőtt bármit is tehetett volna a közeledő fosztogatók elé lökték, hogy addig is időt nyerjenek a menekülésre. Gensai a földön térdelt, fel sem nézett mi zajlik körülötte egészen addig, amíg végre csend nem lett. Egy árnyék vetült fölé, a fosztogatók vezére kényszerítette szemkontaktusra állát felemelve, de amint meglátta Gensai mosolygó arcát, meghallotta hangos nevetését elengedte a fiút. Fegyvert adott a kezébe, s bandájába fogadva felszínre hozta a fiú összes gyilkos indulatát, melyet a világ ellen táplált.

Ahogy Gensai idősebb lett megfogadta, soha nem fogja hagyni többé, hogy kihasználják, ő fölötte nem fog uralkodni senki, nem lesz többet játékszer emberek kezében, akik úgyis csak halált érdemelnek. Pontosan ezért végzett a vezérrel, majd az egész bandával. Nem volt szüksége senkire, nem kellett neki saját banda sem. Gyűlölte az embereket, és épp eléggé megtanulta már, hogy sosem bízhat meg bennnük.

Egyelőre nincs olyan ember az életében, akire emlékezne, akiről bármi véleménye is lenne, vagy akivel tartósabb ismerettséget kötött volna.