Annak ellenére, hogy szamuráj, igazán szabadszellemű, a bushido tanításaiból is csak azt alkalmazza, ami számára szimpatikus. Ezen okból kifolyólag - na meg szabados beszédstílusai miatt -, nem kapkodtak érte a hűbérurak. Mivel nem ősi szamuráj családba született, így a semmiből kellett feltornáznia magát. Szülővárosától elég messze sikerült csak olyan urat találnia, aki hajlandó volt felfogadni, és akinek elvei és természete Daisuke számára is megtetszett annyira, hogy hajlandó legyen szolgálni. Annak ellenére, hogy paraszti családból származott, a nemes családok szamurájai nem közösítették ki a fiatal férfit, ami annak volt köszönhető legfőképpen, hogy idejük sem volt rá, Daisuke hamar közkedvelté vált, szinte egyből megtalálta a közös hangot társaival. Ennek ellenére őszinte ellenszenvet viseltet azok iránt, akik szamuráj családba születnek, s magasabb beosztásúak nála. Szeret sokat élcelődni mások kárára, szerencséjére társai közül a fiatalabbak veszik a lapot, míg az idősebbek továbbra is próbálják illemre nevelni őt, többnyire persze a kardjukkal. Ezzel viszont épp az ellenkezőjét érik el, hiszen Daisuke imád harcolni, csak akkor érzi, hogy igazán él.

 

Rendkívül makacs, sokszor még saját magának sem képes beismerni a nyílvánvaló igazságokat, sem gyengeségeit, mint például, hogy nem bírja az italt. Gondtalan jellem, nem igazán törődik a távoli jövővel, a mának szeret élni. Nem egy rettenthetetlen alak, viszont a harcoktól sohasem fél, ha van is amitől, azt természetesen még magának sem ismerné be soha, éppen ezért még csak gyávának tűnni sem szeret. Ha valamit nem ért, nem tud, olyan helyzet alakul ki, amit nem képes kezelni, gyakran lesz ideges, dühös és legszívesebben mindent a kardjával oldana meg.

Egyszem gyermek, édesapja kovács, saját műhellyel, s azt szerette volna, ha egy nap fia veszi át az ipart, de Daisuke már kiskorától fogva jobban szeretett verekedni, mint fegyvert készíteni, lovakat patkolni. Izgága gyerek volt, mindenbe beleütötte az orrát, a helyi gyerekközösség vezére volt és gyakran az iskola helyett is a városban szaladgált pár barátjával. Mikor épp egy tolvajt akartak helyretenni, az ottani földesúr hadba vonult a városon keresztül a kíséretével és a sereggel. A tizen éves Daisuke ámulva figyelte a csillogó páncélba öltözött szamurájokat, csodás, díszes kardjukat, majd még évekkel később is épp oly rajongással szemlélte a hazatérő, véres, kimerült harcosokat. Egyre másra csak az járt a fejében, milyen csatákban lehetett része azoknak az embereknek, milyen erős ellenfelekkel találkozhattak, és a győzelem pompás íze mellett még mások elismerésében is fürödhetnek. Bár nem volt rossz a kardvívásban, annyit tanult a városban lévő mesterektől amennyit csak lehetett, majd hátrahagyva idős szüleit nekivágott, hogy elszegődjön szamurájnak. 

 

Útja során vele tartott egyik gyerekkori barátja, akivel igen csak közeli viszonyba kerültek annak ellenére, hogy mindketten férfiak. Daisuke számára ilyen téren ez volt az első tapasztalat, bár nem volt teljes az élmény, mivel nem nyújtott olyan élvezetet, amilyenre számított. Ezek után nőkkel is ápolt egyéjszakás kapcsolatokat, de a várt érzések helyett ezek sem elégítették ki, így számára a testi gyönyörök a harc mellett továbbra is csak másodlagos dolgok maradtak.

Hitori Kuroda: Az első olyan ütközetben találkozott ezzel a szamurájjal, melyet nem voltak képesek megnyerni, s a visszavonulás végén már csak ketten álltak egymással szemben. A végkimerültségtől és a sebektől félájultan végül mindketten összeestek mielőtt eldönthették volna a harcot kettejük között. Onnantól fogva közösen vándorolnak, hogy hazatérhessenek, mivel távol az otthonaiktól, egy semleges területen ütköztek meg a felek. A múltjuk tabu, de másról is igen nehezen képes beszélgetni a mogorva férfival, ennek ellenére, vagy talán épp ezért, előszeretettel kezdte el ugratni a férfit. Bár nem tetszik neki, de folyton emlékeztetnie kell magát arra, hogy ellenségek, bárhogy is kezd érezni a férfi iránt, annak csak is maximum egy egyéjszakás dolog lehet a vége, ahol megtöri ezt a büszke, erős férfit és ő kerekedik felül rajta.

 

Chiba Akiyoshi: Yoshida tartomány hűbérura, Daisuke Ura. Az egyetlen személy, aki hajlandó volt a paraszti családból származó fiút saját szamurájává fogadni, ezzel rangot és földet adva a fiatal fiúnak. Tetszett neki Daisuke szabadszelleműsége, kegyetlen őszintesége, mellyel még akár saját urát is bírálja, ha kell. Sokan az alázat és tisztelet miatt visszafogottabbak vele szemben, de ő nem egy olyan uralkodó, aki ne hallgatna a józan tanácsokra. Köztük a tisztelet helyett inkább amolyan barátság féle kezdett el kialakulni